2013. január 21., hétfő

Mozizzunk

Kezdjük. Mivel is? Talán a Hobbittal. Karácsony előtt mentünk el megnézni a barátom bátyjának kezdeményezésével. Mi épp Veszprémbe jártunk így megbeszéltük, hogy a vetítés kezdete előtt találkozunk Füreden. Nekem már furcsa volt, hogy Ő hozta fel a dolgot, mert abszolút nem Gyűrűk ura kedvelő, de csak vállat vontam, mert Én viszont nagyon szeretem és ezt is meg akartam nézni. Bevallom őszintén féltem tőle, de végül is nagyon tetszett. Igaz, hogy az utolsó fél órában már azt se tudtam hogy üljek azt meg pláne nem, hogy hol zsibbadok.
Igazából ha Zsákos bilbót nem az játszotta volna aki, vagyis Martin Freeman, akkor fele ilyen jó nem lett volna. Én egyenesen imádtam a karakterét.
Gandalf a szürke mágus pedig ugye alapból favorit. Hogy tovább haladjak az ismert szereplőkön valahogy a tünde királynő most sokkal szimpatikusabb volt a maga tíz percével, mint az (relatív) előző részekben bármikor.
Faramir
Kili
Tündék vannak itt is és törpéből is több, mint kellene, és bár nincsenek női szíveket megdobogtató emberek, mint David Wenham a trilógiából, vagyis Faramir. De a sok törpe között megbújik Kili vagyis Aidan Turner, aki első látásra is megér egy ajakharapással elfojtott sóhajt. =)

Egy kritika szerint ez volt 2012 legocsmányabb filmje. Talán, de nem feltétlenül igaz. A szörnyek általában ocsmányak vagy rémisztőek, de előbb nézem meg hatszor egymás után ezt, mint egyszer a fűrész bármelyik részét. Na az ocsmány és gyomorforgató, ez ahhoz képest semmi.
Az egyetlen vitás pont az volt, hogy Bilbo hogy is találta meg a gyűrűt? Mert ugye Gandalf elmondása szerint a Hobbit jóval idősebb volt és csak úgy ráakadt. Itt viszont ez egy kicsit másként volt. Ezt pedig nem tartottam romboló hatásúnak. Bilbo könyvét a történeteivel először Frodo olvasta, addig minden más szájról szájra terjedt, mint egy pletyka, amiről tudjuk, hogy rövid úton változik. Ez itt sem volt másképp. :)
A zenei betéteket illetőleg pedig egyet kell értenem Esztivel Gyűrűk urásan tökéletes. :)

A folytatásban szerepel a Felhőatlasz, ami nem tetszett. Egyáltalán nem. És legyen elég belőle ennyi.

A Pi élete egy más tészta. Ez is eléggé megosztotta  a közvéleményt. Én az egyszer nézhető kategóriába sorolom. A filmet a 3D mentette meg és a csodálatos színek és effektek. Egyébként minden valamire való jelenetet bevágtak az előzetesbe.
Pi egy furcsa fiú, furcsa névvel, furcsa vallási nézetekkel és furcsa lakhellyel.
Az utazás pedig akkor veszi kezdetét, mikor az állatokat át akarják telepíteni, csakhogy a hajó, amin Pi is és a szülei is utaznak elsüllyed egy emberfeletti viharban... Onnantól az egész nem több, mint egy mese.
Szándékomban áll elolvasni a könyvet, ami a történetmesélés értékeiről szól mások szerint spirituális tartalma van. Ha van is, azt a film nem adja át és igazság szerint a könyvtől se várom. Ebbe mindenki annyit képzel amennyit nem akar.

A film főszereplőinek száma nem számottevő. Ugyanis Suraj Sharma és Irffan Khan is Pit játssza. Az utóbbi mint mesélő az előbbi pedig mint a történet tényleges szereplője. Rajta kívül csak állatok élik túl a szerencsétlenséget, akik nem beszélnek. Ez az egy dolog tartja a történetet valóság határán. Talán ettől tartják természetfelettinek. És mindezt a végén lerombolják egy pocsék kitalációval, amit el kellett mondani a biztosító két emberének. Elmondani egy hihetőbb történetet, ami egyszerűségével nagyon lehúzta az egész filmet.
Többek között ezért is érdekel a könyv. Mert egy könyv soha nem egyszerűsít. A lényegtelennek tűnű dolgok is helyet kapnak a kibontakozásra. Kitudja, talán még a véleményem is változni fog... :)

Laters

2 megjegyzés:

  1. Én szerettem személy szerint a felhőatlaszt, de hát én minden ilyen elvont dolgot szeretek. :)

    Viszont a Pi életéről... elvből meg sem néztem, mert borzasztó giccsesnek hatott a könyvhöz képest az egész... már a trailer is. A könyv végén is elmondja, hogy valójában mi történt vele, de ott inkább tragikusnak hat, semmint egyszerűnek. Ráadásul - bár nem vagyok benne biztos, hogy az egész könyv tetszeni fog neked - abban vannak olyan gyönyörű gondolatok, amit egyszerűen nem lehet vászonra vinni. Nem és nem. Bár alapvetően azt is nevetségesnek tartom, hogy megpróbálták... Bocsánat, csak imádom ezt a könyvet, érzékenyen érint az egész téma a filmmel xD

    VálaszTörlés
  2. A Felhőatlasz nálam így járt. :)
    Mivel nem olvastam Pi életét nem tudok állást foglalni. Talán nem fog tetszeni, talán igen. Gyakran még én is meglepődöm azon, hogy mi tetszik és mi nem. :) Tudom, hogy egy könyv sokkal többet mond, mint amit egy film képes átadni. Pláne az ilyen témájú könyvek. Az is lehet, hogy egyet fogok érteni veled. Megértem.
    Gyakran gondolom azt, hogy jobb ha egy könyv, könyv marad.

    VálaszTörlés